2. A Türelmi Rendelet előtt és után

Buda visszafoglalása (1686) csak a katolikus egyház számára jelentett enyhülést. I.Lipót osztrák császár és magyar király a jezsuitákat tette a főváros egyetemes lelkészeivé és megerősítette számukra a korábbi alapítványokat. A protestánsok számára még nagyobb hátrányt jelentett Lipótnak 1703-ban kelt pest-budai kiváltságlevele. Ennek értelmében ugyanis csak római katolikus vallásút vehettek fel a polgárság, vagyis az állandó lakosok soraiba. A rendelet kimondta, hogy „aki a valódi, igazhitű római katolikus vallástól idegen, semmiféle ürügy alatt be ne engedjenek és meg ne tűrjenek”.

Protestáns vallású tehát csak átutazóban lehetett a fővárosban négy egymást követő Habsburg uralkodó (I. Lipót, I. József. III. Károly és Mária Terézia) idején! Kivételt kellett azonban tenni a városban tartózkodó katonaság protestáns tagjai számára, de ők is csak a pesti ezred evangélikus lelkészének az istentiszteletét látogathatták. Néhány evangélikus magánháznál gyűlt össze vasárnapi áhítatra. Az ágostai és helvét hitvallású halottak a temetőkben sem kaphattak helyet: a városon kívül kellett őket - kivéve a katonákat - minden díszes szertartás nélkül eltemetni.

A városhoz legközelebb eső evangélikus templom Cinkotán volt (3). Ennek szlovák lakosait Észak-Magyarországról telepítette be az Osztroluczky földesúr. A község középkori eredetű templomába, 16 kilométerre vezényelték ki vasárnaponként a katonákat, s hozzájuk csatlakozott néhány buzgó, reformátori igehirdetésre vágyó, Pesten tartózkodó evangélikus.

Az egykori kútfők szerint „szegényke város” volt a 18. századi Pest (4). Mária Terézia idején 13 ezer lakosa volt, e szám a század végére 26 ezerre nőtt. A 19. század elején a pesti oldal már 30 ezret, a budai pedig 24 ezret számlált. A török mecsetek helyén a pálos rend, a ferencesek és a szerviták temploma állt, valamint a mindvégig keresztény kézben maradt belvárosi főplébánia. Sorra nyíltak meg a katolikus iskolák: jezsuita kollégium, papnevelde és piarista gimnázium. Egy korabeli népszámlálási adat szerint az ikervárosban 315 pap, 300 szerzetes, 84 apáca és 64 katolikus egyházi tanító működött.

A protestánsok számára örvendetes fordulatot hozott II. József 1781-ben kiadott Türelmi Rendelete (5). Az egyetlen magyar „kalapos király” (6) - mert soha nem koronáztatta meg magát - még trónörökös korában tett számos magyarországi utazása során meggyőződött arról, hogy akkor virágzik egy birodalom, ha alattvalói megelégedettek a sorsukkal, elhatározta, hogy vallásszabadságot biztosít alattvalói számára.

Rendelete értelmében minden olyan helyen, ahol legalább száz nem-katolikus család lakik, imaház, paplak és egyházi iskola létesíthető. Az imaházaknak (oratóriumoknak) nem lehetett azonban harangjuk, tornyuk, sem utcai bejáratuk. A rendelet eltörölte számukra a Szűz Máriára és a szentekre történő kötelező eskütételt, a miséken és körmeneteken való kötelező részvételt és feljogosította őket közhivatalok viselésére. Megszűnt a katolikus püspökök anyakönyvezési és felügyeleti joga is.

(3) A cinkotai templom

(4) Pest város alaprajza 1743

(5) A Türelmi Rendelet magyar nyelvű kiadása

(6) II. József császár

(7) Pongrácz Boldizsár címere a péteri templomban

(8) Teleki Józsefné Roth Johanna

Az isteni gondviselésnek tulajdonított vallásszabadság két és fél évszázados bilincseitől szabadította fel Luther és Kálvin követőit. Hálájuk jeléül máig is több evangélikus templomban látható II. József arcképe vagy emléktáblája. A nagy lelki tavasz hatására országosan mintegy ezer protestáns anya- és leánygyülekezet alakul és több száz templom épül. Pesten és Budán sokkal nehezebb volt a helyzet. A városi polgárság soraiban és a háztulajdonosok sorában sem volt 1781-ben még egyetlen evangélikus sem! A szükséges száz család megléte sem volt mindjárt igazolható. A gondviselés Pest környéki főúri és köznemesi családokat, valamint a tudományos életben nyilvános lehetőséghez jutott néhány értelmiségi személyt használt fel az egyház megszervezésének úttörő munkájában. Valóban gondviselés szerű volt, hogy a fővárost mintegy félkörben olyan protestáns családok övezték, mint Pilisen a Beleznay, Aszódon a Podmaniczky, Pécelen a Ráday, Acsán a Prónay, Domonyban a Radvánszky, Szirákon a Teleki főúri familiák, a birtokos köznemesség soraiban pedig többek között Péteriben a Pongrácz és Földváry családok. Másfelől az is segítette a szervezkedést, hogy a városi tanácsba, de főként a Pozsonyból Budára költözött egyetemre ekkorra már evangélikus tudósok is kerülhettek, mint például a würtembergi származású Werthes Frigyes, majd Schedius Lajos, Schwartner Márton vagy Cornides Dániel professzorok. Amikor pedig az első evangélikus polgárok is felvételt nyerhettek a város vezetésébe, máris együtt volt a fő-és köznemesek, tudósok és polgárok testvéri közössége, amelynek összefogása révén a katolikus tengerben megszülethetett az "insula lutherana" első fővárosi gyülekezete.

A Türelmi Rendelet kihirdetése után az első lépést egy pietista lelkületű,és ugyanakkor széles társadalmi háttérrel rendelkező földbirtokos és vármegyei tisztviselő, Pongrácz Boldizsár tette meg (7). Birtokán és környékén tüstént szorgalmazta az immár lehetővé vált nyilvános istentiszteletek megtartását, patrónusi tekintélyével megszervezte egyházmegyéjének lelkészi és világi struktúráját, majd személyes audienciára jelentkezett II. József udvarában. Ugyanakkor hálaimát írt és olvasott fel gyülekezete templomában, szlovák alattvalói számára németből lefordított egy áhítatos könyvet, Pesten pedig 1783-ban kiadta saját munkáját „A legnagyobb kincs megtalálásáról”.

E lépésekkel csaknem egyidejűleg lehetővé vált két főúri protestáns családnak háztulajdon megszerzése Pest városában. Az egyik a református Teleki József gróf volt. Feleségével, az evangélikus Roth Johannával (8) a fővárostól északkeletre, Szirák kastélyában laktak (9). Amikor anyai örökség révén tulajdonhoz jutottak a pesti belvárosban, ez a (II. világháborúban sajnos elpusztult) Teleki-palota (10) az egyházszervezés kezdetétől kezdve több évtizeden át egyik lelki otthona lett az evangélikus családoknak. Nem kevésbé jelentős volt egy másik ingatlan szerzés: a főrvárostól keletre fekvő Pilis kastélya (11) református főurának, gróf Beleznay Miklós tábornoknak halála után evangélikus özvegye, báró Podmaniczky Anna Mária (12) immár jogos tulajdonába kerülhetett a (múlt században lebontott) belvárosi Grassalkovich-palota (13) és apai öröksége, a Podmaniczky-ház (14). Csaknem másfél évtizeden át, Beleznayné 1803-ban bekövetkezett haláláig ezekben az épületekben tanácskoztak a gyülekezetet szervező lelkes lutheránusok, sőt irodalmi szalonként látogatták e helyeket a kor neves írói, tudósai és művészei.

(9) A sziráki kastély

(10) Az egykori Teleki-palota

(11) A pilisi kastély

(12) Beleznay Miklósné podmaniczky Anna Mária

(14) Az egykori Beleznay-Podmaniczky ház

(13) Az egykori Grassalkovich-palota