címlap

 kapcsolat

Programok

Napi igék

„Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! ” (Zsolt 25,3)

„Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. ” (Lk 8,13)

  • Jubiláns konfirmandusok köszöntése

    Ebben az évben szeptember 6-án a 11 órás istentiszteleten köszöntjük a kerek évfordulójukat
    ünneplő jubiláns konfirmandusokat. Az istentisztelet keretében lesz az úrvacsoraosztás,
    egyenként hívjuk majd ki a jubiláns konfirmandus évfolyamokat.

    Erre az alkalomra hívjuk szeretettel a jubiláló volt konfirmandusainkat, mindazokat, akik 10, 15,
    20, 25, 30, 35, 40, 45, 50, 55, 60, 65, 70, 75 esetleg 80 évvel ezelőtt mondták el fogadalmukat és
    indultak el a konfirmációi oltártól a Deák téren, vagy más gyülekezetben. Ünnepeljünk együtt és
    kérjük Urunk megerősítő szeretetét a mostani időkben is!

     

     

    Húsvéti levél

    Musica Sacra - beszélgetés Finta Gergely kántorunkkal

    Ökumené és Deák Téri Orgonazenés Áhítat sorozat - interjú a 2026-os évad első alkamairól a Médiaklikk január 22-i adásában 14'30"-től. Szóba kerülnek a kantátazenés istentiszteletek, Gárdonyi évfordulóra készülés, valamint a csütörtöki prima - zsoltáros istentiszteletek is. Végül elhangzott Bach: g-moll ciaconája, amit a BWV jegyzékbe felvétele után másfél héttel, 2025 novemberben mutatott be Finta Gergely a Deák téren.

    Riporter: Veres Emese-Gyöngyvér

    Az interjú a Médiaklikk oldalán hallgatható meg. (Elhangzott 2026. január 22-én.)

    MMA portrék A látható és a láthatatlan - Kamp Salamon karmester

    Életét a Bach-életmű kutatására, feldolgozására és bemutatására tette fel, többek között arra is, hogy Bach mind a kétszáz egyházi kantátáját bemutassa ott és ahová a "Mester" szánta: a templomban.

    A műsor a Médiaklikk oldalán tekinthető meg. (2026. február 1-jei műsor felvétele.)

    e-persely

  • Kedves Testvérek! Ezen az felületen, immár online formában is lehetséges regisztrálni vagy frissíteni adatainkat a gyülekezeti nyilvántartásába.

    Kérjük, hogy minden esetben – felnőttek és gyermekek – külön adjuk meg a kért adatokat, segítve ezzel a kapcsolattartást, illetve a címtár és a választói névjegyzék aktualizálását.

    Az adatokat bizalmasan kezeljük és csakis belső egyházi célra használjuk.

    Részletes információt itt olvashatunk az adatkérésről. Előre is köszönjük a kitöltésre szánt néhány percnyi munkát: a PEE Deák téri Egyházközség elnöksége